TOP5- történelmi események Nyugat-Dunántúlon

2014. október 29. 13:57 - I ♥ NYUGAT

A nyugat- dunántúli régió a történelem viharos éveiben is jelentős események színhelye volt, ezeket mutatja be top5 összeállításunk.

  1. Győri csata (Kismegyer) 1809. június 14.

A napóleoni háborúk egyetlen Magyar Királyság területén zajlott ütközete a győri csata volt (Kismegyeren). Egyben ez volt az utolsó olyan összecsapás, ahol nemesi felkelés hadai vettek részt. A franciák mindvégig jelentős emberfölényben voltak, illetve az osztrák vezetés sorozatos tévedései is végigkísérték az ütközetet, így végül a Habsburg sereg vereséget szenvedett. A csata emlékét őrzi a párizsi Diadalív is, hisz számos felirata közt olvasható a Raab azaz Győr név is. Minden évben a kismegyeri csata emlékére megrendezésre kerül a Kismegyeri Történelmi Lovas- és Hadijátékok. A csatatéren megelevenedik ismét a hősies küzdelem, hagyományőrző és hadi bemutatók, felvonulás teszi igazán érdekessé a rendezvényt. Az egész család számára hasznos és érdekes is, hiszen felfrissíthetjük történelmi tudásunkat a korabeli harcmodorral, hadviseléssel és hadi öltözetekkel kapcsolatban.

  1. Szentgotthárdi csata 1664. augusztus 1.

Szentgotthárd vidékén Montecuccoli vezetésével keresztény csapatok szálltak harcba az Oszmán Birodalom Köprülü Ahmed vezette hadseregével. Az európai hadak váratlanul elsöprő győzelmet arattak. Magyarországon a török elleni háborúk során ennek óriási jelentősége volt, hisz Mohács 1526 és Mezőkeresztes 1596 után ez volt az első nagy, nyílt ütközet, amely ráadásul nem a török győzelmével végződött. A Habsburgok a győztes pozíciójuk ellenére megkötötték a vasvári békét. A csata emlékére minden évben megrendezésre kerül a szentgotthárdi Történelmi Napok. Történelmi felvonulás, csatafutás, fúvószenekari találkozó, íjászbemutató, gyermek- és kulturális programok, népművészeti vásár kíséri a rendezvényt.

  1. Páneurópai Piknik 1989. augusztus 19.

1989. augusztus 19-én zajlott a Páneurópai Piknik elnevezésű rendezvény, melyet a vasfüggöny lebontásának és a határok nélküli közös Európa eszméjének népszerűsítésére hirdettek meg. Ezen a rendezvényen törte át az osztrák- magyar államhatáron álló "vasfüggöny" kapuját több száz NDK-s állampolgár, hogy szabad földre jutva továbbutazhassanak az NSZK-ba. A látványos tömegmenekülés adott újabb lökést a változásoknak, és vezetett a Berlini Fal leomlásához. Ezt követte Berlin és Németország újraegyesítése. Az idei év a 25. emlékéve a határáttörésnek, ezért egész ünnepi program sorozat kíséri a jelentős történelmi jelentőségű eseményt.

paneuropai.JPG
A kép forrása: www.paneuropaipiknik.hu

  1. Kőszeg ostroma 1532. augusztus 5.

1532. augusztus 5-én kezdte meg I. Szulejmán oszmán szultán (ur. 1520-1566) hatalmas hadserege a kicsiny Kőszeg várának ostromát, melyet Jurisich Miklós kapitány – majdnem százszoros túlerővel szemben – 25 napon át hősiesen védelmezett. A szultán végül elvonult seregével. A kőszegi ostrom az 1532. évi oszmán hadjárat legjelentősebb hadi eseménye volt. Országosan ismert, hogy emlékére minden nap 11 órakor megszólalnak a kőszegi harangok. A Kőszegi Ostromnapokat, Vas megye első végvári témájú katonai hagyományápoló nagyrendezvényét a város 2007-ben, az ostrom 475 éves évfordulóján szervezte meg először. Az Ostromnapok azóta Kőszeg kiemelkedő nagyrendezvénye, a középkort idéző katonai és polgári hagyományok ápolása, az ostromban érintett népek (magyar, horvát, német, török) kultúrájának, művészetének, gasztronómiájának bemutatása. A történelmi belváros egyedülálló háttér a középkori városi élet, a piac és a hadi események bemutatásához. Az augusztus eleji Ostromhétvégét számos kapcsolódó kulturális, művészeti és sportrendezvény, kiállítás, koncert követi az augusztus végi záró megemlékezésig.

  1. Ménfői csata 1044. július 5.

Aba Sámuel magyar király és III. Henrik német-római császár hadai csaptak össze a ménfői ütközetben, melyben az elűzött Orseolo Pétert támogató német uralkodó fölényes győzelmet aratott. A csatából elmenekülő Abát hamarosan meggyilkolták, így Henrik pártfogoltja visszakapta trónját, és felajánlotta azt hűbérül a Német-Római Birodalomnak. Évente rendeznek felvonulást a ménfői csata emlékkövéhez.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonnyugatdunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr1006844095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása