Top5- Királyi történet a Nyugat-Dunántúlon

2014. november 01. 09:00 - I ♥ NYUGAT

  1. IV. Károly váratlanul Szombathelyre érkezik álruhában

IV. Károly volt osztrák császár és magyar király Svájcból, álöltözékben és hamis okmányokkal, Bécsen át Szombathelyre érkezett, gróf Mikes János püspök palotájába. Azonnal tárgyalások kezdődtek a trón visszafoglalására, majd Budapestre is elutazott Horthy Miklóshoz megbeszélni a részleteket. Hosszas alkudozás után végül nem sikerült megállapodni, többen felesküdtek a királyra, de ez sem volt elég a győzelemhez. IV. Károlynak többé nem sikerült –megfelelő támogatottság hiányában- a hatalmat visszaszereznie, már nem lehetett magyar király.

Tipp:

Szombathelyen keressük fel a püspöki palotát, ahol IV. Károly vendégeskedett hazánkba visszatérte alkalmával!

  1. Soproni Királykoronázások

Sopron azon kevés városok sorába tartozik, ahol voltak királykoronázások. Ennek emlékére kétnapos történelmi szerepjáték során megelevenedik a koronázási szertartás, hiszen évente megrendezésre kerülő ünnepség keretében átéljük a királyi pompával övezett koronázási rendezvényt. Az 1625- ös esemény, III. Ferdinánd megkoronázása, illetve annak színészekkel történő játéka nagyszámú turistát vonz a koronázási városba minden évben. A pozsonyi pestisjárvány miatt kellett áttenni a helyszínt Sopronba, ahol azonban nem ez volt az egyetlen koronázási szertartás. Előtte 1622-ben Gonzaga Eleonóra mantovai hercegnőt, majd 1681-ben Neuburg Eleonóra pflazi hercegnőt is itt koronázták a törvényes uralkodó társává. A koronázásokat követő események talán még élvezetesebbek voltak, hiszen lovagi játékok, lakomák kísérték a vidám ünnepi eseményt.

Tipp:

Élje át a 17. századi királyi pompát Sopronban, kóstoljon meg minden korhű ételt a Fő téren, így igazán megérezheti a királyi lakomák hangulatát!

3.jpg

Kép forrása: készítő: Filep István, tulajdonosa: Sopron TDM

  1. Mária Terézia Fertődre látogatása: Ez egy Esterházy hercegnek „Bagatelle”

„Ha jó opera előadást akarok hallgatni, Eszterházára megyek”- mondta Mária Terézia Fertődön. Mária Terézia művelt, zenekedvelő királynénk volt, aki szívesen hallgatta a korabeli darabokat, szívesen látogatott operaelőadásokat a főúri kastélyokban. A fertődi kastély kertjében építetett Eszterházy Miklós egy kis kastélyt és e remek palotácskában folytak a kerti mulatságok.
Egy ilyen mulatság után Mária Terézia megkérdezte a hercegtől, mibe került ez a gyönyörű kis kastély.
- Nyolcvanezer forintba.
- O, das ist für einen Fürsten Esterhazy eine Bagatelle! (Oh! Ez egy Esterházy hercegnek semmiség!)
Alig fordultak egyet, már arany betűkkel ragyogott a kastély kapuja fölött e szó: Bagatelle. Attól fogva ez volt a pompás épület neve.

Tipp:

A megújult fertődi Eszterházy Kastélyban hallgasson meg egy koncertet, hogy igazán Mária Terézia korában érezhesse magát!

  1. Aranybulla és a zalai szerviensek kiváltságlevele II. András korában

II. Andrásról sokféle hírek keltek szárnyra, hiszen tékozló, költekező ember volt. Felesége, a német származású Gertrúd története kel életre a Bánk Bánban és nevéhez kötődik az Aranybulla néven ismert kiváltságlevél. A Zala megyei szerviensek ezután követelik a királytól saját kiváltságlevelüket, melyben írásban rögzítik, hogy a szerviensek saját megyéjükben elláthattak igazságszolgáltatási feladatokat. Ebből nőtt ki a szolgabírói tisztség, aki a vármegye ügyeiben elláthatta a bírói feladatokat. Zala megye történelmi jelentősége vitathatatlan: a zalai szerviensek jogainak írásban rögzítése, majd innen származik a magyar írásbeliség egyik kincse a Hahóti kódex, avagy Szent Margit Sacramentarium és itt született Deák Ferenc, a „Haza bölcse”, valamint Csányi László, reformkori politikus, a Szemere-kormány közlekedésügyi minisztere.
Barangoljunk Zalában a „bölcsek hazájában”, merüljünk el a történelemben, a királyi évszázadokban.

Tipp:

Látogassa meg Deák Ferenc házát Söjtörön, hogy megtudja valóban bölcs emberek élnek-e Zalában?

  1. Mátyás király „hódító” hadjáratai, Kőszeg visszafoglalása

1445-ben III. Frigyes elfoglalta Kőszeg városát és kegyetlenkedett a helyi lakosokkal, melyet Mátyás király nem hagyott sokáig és 1482-ben visszafoglalta a várost, majd fiának, Korvin Jánosnak adományozta. A Lada- ház homlokzatán Mátyás király oroszlános címere őrzi királyunk emlékét.
Mátyás király hozzávetőlegesen két hónapot töltött Sopronban bécsi hadjárata során. A mai Storno Ház épületében szállt meg, ami ma is múzeumként működik, és falán emléktábla őrzi Mátyás király emlékét.

Tipp:

Soproni látogatásunk alkalmával érdemes felkeresni ezt a kiváló gyűjteményt és gyönyörködni a tetszetős darabokban.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonnyugatdunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr626844053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása