A becsületes megtaláló, avagy zalai bronzkincs kaland

2015. január 30. 11:32 - I ♥ NYUGAT

2014. szeptemberében váratlan meglepetés érte a zalaegerszegi Göcseji Múzeumot, ugyanis ekkor kopogtatott be a múzeumba a becsületes megtaláló közel 4 kg súlyú, 73 darabot számláló, több mint 3000 éves bronzkincs-lelettel. Ilyesmire még a sokat látott muzeológusok sem emlékeznek, hiszen az urnamezős kultúra korszakából (késő bronzkor) származó lelet-együttes páratlan régészeti és kultúrtörténeti értéket képvisel. A bronzkincsek egy késő bronzkori előkelőség tárgyi emlékei, közöttük ékszerek, fegyverek, használati tárgyak (pl. sarlók), eszköz-töredékek találhatók, melyek Zala megyében kerültek elő. Az ép és töredékes tárgyak az időszámításunk előtti 14-13. és 9-8. századból származnak. A múzeumba került ritka kincs nagy érdeklődésre tarthat majd számot. Az urak érdeklődését a használati tárgyak (sarlók) és fegyverek (rövidkard, harci balta, lándzsák és tőrök, mellpáncél bronzkorongja) köthetik le, míg a hölgyek a „korabeli” ékszer-viseltről kaphatnak képet. Az előkerült fibulák (dísztűk) legalább három emberöltőnyi időszak ékszerdivatjának változását mutatják be, de sokféle, különböző díszítésű nyak- és karperec is van a kincsek között.
A műkincsek kalandos útja több ezer éves pihenés után a föld mélyéből a becsületes megtaláló kezébe, majd onnan a múzeum gyűjteményébe vezetett, ahol január 31-től megtekinthető.

http://itthon.hu/magyarorszagi_turisztikai_informaciok/-/netaview/43010/gocseji-muzeum

gocseji_muzeum_2_masolata.jpg
Kép forrása: Göcseji Múzeum, forrás: Tourinform Zalaegerszeg

Szólj hozzá!
Címkék: Göcsej Múzeum

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonnyugatdunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr307123627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása