Szent Márton Témapark Szombathelyen

2012. október 25. 10:05 - I ♥ NYUGAT

Ha Szombathely, akkor Szent Márton! Legyen szó Látogatóközpontról, sétaútról vagy ízletes libaételről, kétségtelenül Márton alakjába botlunk. S ha mindez nem lenne elég, már témaparkban is ismerkedhetünk a város jeles szülöttével. A napokban ugyanis felavatták a Szent Márton Témaparkot a szombathelyi Martineum Felnőttképző Akadémia udvarán. A témapark a Szent Márton kulturális sétaút fogadóállomása, ahol állandó kiállítás mutatja be az ókori Savaria emlékeit, Szent Mártont állítva a középpontba. Induljunk hát történelmi időutazásra!
A témaparkba belépve elsőként egy római kori városmakettet tekinthetünk meg, melynek segítségével képet alkothatunk az egykori Savariáról. A Kálvária domb lábánál húzódó római kori temetőrészlet rekonstrukcióján keresztül vezet tovább az út, majd a római kori város egyik legnagyobb épületét, a színházat és annak történetét mutatja be. A rövid séta során felvillan az egykori gladiátorok élete, Nemesis kultusza és az antik orvoslás. A témapark egy másik állomásán a fazekasság emlékei - köztük két római kori kemence és az abban előállított termékek  - láthatók, majd Silvanus kultusza és a Kálvária-dombon művelt szőlők emléke elevenedik meg. Az utazás utolsó állomásán a Kálvária-dombon egykor élt remeték lakóhelyét ismerhetjük meg egy épített rom segítségével, ahol a remeték az 1700-as évek közepétől az 1900-as évek elejéig éltek. A remeteséget II. József ugyan betiltotta, de továbbra is ugyanazokban az épületekben laktak és a helyi templomokban szolgáltak.
A Martineum nem csak látnivalót kínál a Szent Márton nyomában járóknak, hanem szálláslehetőséggel, speciális Szent Mártonhoz kötődő ételekkel és a helyi látnivalókat bemutató programkínálattal is várja a látogatókat.

Szólj hozzá!
Címkék: Szent Márton

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonnyugatdunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr894869211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.