Márton a Vasi Múzeumfaluban

2012. november 07. 10:16 - I ♥ NYUGAT

Szent_Márton_Napi_Országos_Nagyvásár.JPG

A Szombathelyen található Vasi Múzeumfalu egyrészt Vas megye falusi lakosságának két évszázados építészetéről és népi kultúrájáról nyújt képet, másrészt pedig hagyományőrző rendezvények kiváló helyszíne. November 10 – 11. között a Márton-kultusszal ismerkedhetünk meg itt a Szent Márton napi Országos Nagyvásáron. A kétnapos rendezvényre hazánk szinte valamennyi szegletéből érkeznek minőségi portékákat kínáló árusok. A nagyszínpadon zajló programok között lesz gyermekelőadás, néptánc, népzene és más, vásári hangulatot idéző előadás, bemutató. Az egész napos szemlélődésben, alkudozásban megfáradt látogatók megkóstolhatják a kürtöskalácsosok, gesztenyesütők friss csemegéit, a lacikonyhák kínálta étkeket, majd koccinthatnak a kiváló borokat kínáló gazdáknál. A kisebbeket a múzeumfalu területén különböző kézműves-foglalkozásokkal várják a szervezők, a nagyobbak lovaglásban és íjászatban próbálhatják ki ügyességüket. Az érdeklődők alkalmi tárlatvezetésen vehetnek részt a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola tanulóival a farkasfai háznál. Az Aja-Gur Egyesület jurtájában hagyományos kézműves technikákat sajátíthatnak el a gyermekek. A „kerített házban” Domonkos László fazekasmester kiállítását tekinthetjük meg. S ha már Szombathelyen járunk, érdemes felkeresni a Szent Márton Látogatóközpontot és a Szent Márton Témaparkot is, ahol ugyancsak érdekes részleteket ismerhetünk meg Márton életéből és korából.

A város több étterme is készül az ünnepre, feltétlenül térjünk be egy ízletes libaebédre vagy libavacsorára egy hangulatos étterembe.

 

www.savariamuseum.hu

www.viasanctimartini.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonnyugatdunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr1004894974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.