"Színház az egész világ" - de főleg Nyugat- Dunántúl

2013. március 27. 14:52 - I ♥ NYUGAT

Március 27-én mindenki a színházakra figyel, hiszen 1962. óta ezen a napon ünneplik világszerte a Színházi Világnapot. Az apropót a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója adta, mely 1957-ben éppen erre a napra esett. Thalia modern kori szentélyei ma is kellemes kikapcsolódást nyújtanak a hétköznapok szürkeségéből kiszakadni vágyóknak, habár azt még a komédia, színház és pásztorének múzsája sem gondolhatta, hogy egykor majd nemzetközileg ünneplik a színjátszás művészetét.

Színházba főként ősztől tavaszig jár a közönség, hiszen a kőszínházak évadjai többnyire a hűvösebb hónapokban kínálnak kikapcsolódási lehetőséget. A kulturális élményről azonban nyáron sem kell lemondaniuk a színházkedvelőknek, mert országszerte – akárcsak a Nyugat-dunántúli régióban – számos szabadtéri színház működik, ahol változatos programok varázsolják el a nézőt estéről – estére.  

Vegyük csak sorra a kínálatot!

A Kőszegi Várszínház előadásainak a megújult Jurisics-vár gyönyörű belső udvara, a Jurisics tér, valamint templomok, udvarok terek adnak patinás hátteret. A júniustól július végéig tartó programsorozat sok zenés darabbal várja a közönséget. A különböző korosztályok minden műfajban találhatnak előadásokat, így megtalálható a komoly és könnyűzene, opera, operett, musical, kamara előadás, kortárs tánc-és prózai előadás, kiállítás, dráma, vígjáték, bábelőadás, sőt még csecsemőszínház is. A sikerről Molnár Piroska, Epres Attila, Pogány Judit, Gergye Krisztián, Znamenák István, Gazsó György, Mácsai Pál, Jordán Tamás, Novák Eszter, Benedek Miklós gondoskodik.

Szombathelyen a Savaria Történelmi Karnevál várja a színházrajongókat. A Karneválszínház a kosztümös fesztivál felütéseként a többi programhoz is meghozza a kedvet. A színpadon hagyományosan minden évben egy – egy ókori szerző darabja látható.

Zalaegerszegen a Kvártélyház ígér egyedi helyszínt a színházkedvelőknek. A Kvártélyház – színház, zene, tánc elnevezésű programsorozat a Belváros szívében patinás környezetben, az egykori Kvártélyház udvarán nyújt igényes szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget. A szabadtéri színház immáron hetedik évadát kezdi. Az elmúlt nyarak nagy sikerű előadásai mellett új bemutatóval és vendégelőadásokkal várja a publikumot. Kőszegi Várszínház_2.JPG

Szólj hozzá!
Címkék: színház

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonnyugatdunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr405175995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.