Vásári forgatag az Őrségben

2015. június 30. 10:11 - I ♥ NYUGAT

Blogunkon megjelentetjük a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar hallgatóinak bejegyzéseit a Nyugat-dunántúli turisztikai régió látványosságairól, programjairól.

Horváth Júlia: Vásári forgatag az Őrségben

Június utolsó hétvégéjén az immár 35. alkalommal megrendezett Őrségi Vásárra látogattunk. A háromnapos rendezvény központja a 2001 óta városi rangra emelt Őriszentpéter, az Őrség "fővárosa". A rendezvény létrehozásának célja 35 évvel ezelőtt a hagyományos őrségi kézműves mesterségek bemutatása volt, kirakódó vásár keretében.
Az idő múlásával a vásár "kinőtte magát"; hagyományőrző, és hagyományteremtő szándékkal több környező település is bekapcsolódott, hogy a régi értékeiket a fiatalabb generációk és az ide látogató turisták számára ismertté tegyék.
Őriszentpéter főutcája a hétvégére "Kézművesek utcájává" alakult, a látogatók vásárolhatnak bőrdíszműves remekeket, kézzel hímzett terítőket, magyarszombatfai fazekas termékeket, vesszőből font kosarakat.
Aki megéhezett, a hagyományos vásári ízek mellett helyi specialitásokat is kipróbálhatott, például az őrségi dödöllét.

033_orsegi_vasar_00000002.jpgkép forrása: www.alon.hu
A kézművesek mellett a vásár ideje alatt a helyi termelői piac is nyitva tartott, ahol a termelői mézek, szörpök mellett híres őrségi tökmagolaj is kapható volt.
A rendezvénysátor színvonalas programokat kínált a vendégeknek, délutánonként tánccsoportok és koncertek gondoskodtak a szórakozásról, esténként bál és tűzijáték várt mindenkit.
A szervezők játszóházzal, interaktív gyermekműsorral és kézműves foglalkozással várták a legkisebbeket.
A környező települések kiállításai között is mindenki talált kedvére valót, a festmények mellett Viszákon például gobelineket csodálhattunk meg, de Kerkáskápolnán az őrségi nyelvjárásról, vagy Kapornakon a hajdináról tartott előadások is sok új információval szolgáltak az érdeklődőknek.
Ezen kívül szombat délelőtt két túrán is részt vehettek az őrségi tájat megismerni vágyók. A hosszabb 22 km-es Őrség-Goricko túra a szlovén határ felé vitte a túrázókat, míg a rövidebb szertúra Őriszentpéteren belül a város szereit bebarangolva vezette a vendégeket, bemutatva az őrségre jellemző szeres településformát.
Aki esetleg idén lemaradt, azt 2016-ban is várja az őrségi vásár, ahogy az évről-évre visszatérőket is, hiszen június utolsó hétvégéjén Őriszentpéter a hagyományok mellett mindig tartogat valami újat.

Horváth Júlia

Szólj hozzá!
Címkék: Őrség

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonnyugatdunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr327584784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása