Víz, víz tiszta víz…avagy öntsünk tiszta vizet a pohárba

2013. október 30. 11:13 - I ♥ NYUGAT

Jó néhány vízzel kapcsolatos gyerek mondóka, mese, sőt közmondás létezik, ez is azt mutatja, milyen fontos szerepe is van a víznek a mindennapokban, mondhatni egyszerűen nélkülözhetetlen. Már az óvodában és az alsó tagozatban megtanuljuk, a víz az élet alapja, elsajátítjuk miként tudunk vigyázni a vízre, milyen felhasználási területei vannak. Élettani szerepe rendkívül sokrétű, az emberi szervezet legfontosabb alkotóeleme. Magyarország nagy földalatti vízkészlettel rendelkezik, rendkívül gazdag ásvány- és gyógyvizekben. Ezek a vizek sok - egyes összetevőikben élettanilag kedvező - ásványi anyagot tartalmaznak. Jelenleg közel 100 kút és forrás szolgáltat elismert, természetes ásványvizet, amelyek közül 45 - 50 vizét palackozzák. A Nyugat- dunántúli Régió kedvező fekvése következtében mind gyógyvízben mind ásványvízben bővelkedik, bőven van lehetőségünk tehát ”tiszta vizet önteni a pohárba”.
A Balfi ásványvizet már Marcus Aurelius korában, Kr. u. 180 körül is itták a rómaiak. Hatása összetett, segíti a gyomorműködést, a csontépítést, a sejtek regenerálódását, valamint az idegrendszeri stabilitás megőrzését. A balfi vizet az orvosok mozgásszervi és ortopédiai betegségek valamint neurológiai megbetegedések kezelésére javasolják. Ivókúra formájában a palackozott ásványvíz rendszeres fogyasztása elősegíti a gyomor, a bél, a vese normális működését, a sejtek regenerációját és erősíti a csontozatot.
Kőszeg közelében található Horvátzsidányon is bőségesen áll rendelkezésre ásványvíz, Alpok-Aqua néven ismert. Korlátlanul fogyaszthatják felnőttek, gyerekek, szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedők, mert alacsony a nátrium tartalma.
A Szigetközi Friss víz természetes ivóvíz a Szigetköz szívéből. Természetes ivóvíz, hozzáadott anyagoktól mentes, tiszta szomjoltó, amely szén-dioxiddal dúsított és natúr változatban is kapható, méghozzá visszaváltható palackban, amely természetesen tudatos.
Zala-megyében található Zalaszentgrót is híres természetes ásványvíz kincséről, melyet NaturAqua néven ismerhetünk. Ideális ásványianyag-összetétele és kellemes íze a mindennapi folyadékpótlásban és a minőségi gasztronómiában egyaránt nélkülözhetetlenné teszi. Ideális választás borkóstoláshoz, fröccskészítéshez is. Kiváló szomjoltó.
Az ásványvizek rendszeres fogyasztása nélkülözhetetlen az egészséges élethez. Rendszeres fogyasztását az áhított örök fiatalság egyik titkának is tartják.

Szólj hozzá!
Címkék: ásványvíz

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonnyugatdunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr835606063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása