Tavasz, zsongás, udvarlás és násztánc túzok módra

2014. március 17. 09:00 - I ♥ NYUGAT

Ahogy mondani szokták tavasszal ébred a természet, nyílnak a virágok, kezdetét veszi a tavaszi zsongás, eljön a fergeteges és szenvedélyes szerelmek ideje, de nemcsak az emberek szíve dobban meg ilyenkor erősebben a nagy érzelmek viharában, hanem az állatvilágban is több faj tavaszra időzíti násztáncát. Így van ez a túzok esetében is. A túzok világszerte veszélyeztetett madár faj, melyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 2014-ben az év madarává választott. Magyarországon 1970 óta fokozottan védett. Egész áprilisban a túzok kakas bonyolult és titokzatos tánccal próbálja lenyűgözni a tojót, ez az úgynevezett túzok dürgés. Aki látta már, felejthetetlen élményként írja le, amint akár 20- 30 fenséges „nászi ruhát” öltött hím próbálja elvarázsolni az érdeklődő tojókat.
Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok!- tartja a mondás, de aki mégsem éri be egyszerű és szokványos programmal és valami igazán különleges, mondhatni pikáns kalandra vágyik, keresse fel a Fertő-Hanság Nemzeti Parkot, és szakvezetés során, szervezett csoportokban figyelje ki a legveszélyeztetettebb madarunk nászát.

Bővebb információ: a +36 99/ 537- 620- as telefonszámon vagy a www.ferto-hansag.hu oldalon.

Fotó: Motkó Béla / Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonnyugatdunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr95858401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása