2014. JÚNIUS 16-22. GYŐR
Lendületes új arculattal, új helyszínekkel és kibővített programsorozattal nyit 2014. június 16-án a jubileumi X. Magyar Táncfesztivál Győrben, amelynek fő törekvése idén a megújulás jegyében a táncművészet népszerűsítése, nyitás a közönség minden rétege felé és az erőteljes kampány a táncművészetért.A játszóhelyek száma bővül, az események két központi helyen zajlanak: a Győri Nemzeti Színház épületében (annak nagyszínpadán és Kisfaludy termében) és színház előtti téren, valamint a város legnépszerűbb gyülekező pontján a barokk épületekkel övezett Széchenyi téren. Olyan neves fellépő társulatok előadásait lehet látni többek közt, mint a Pécsi Balett, a Honvéd Táncszínház, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Boban & Marko Markovics Orkestar és Győri Filharmonikus Zenekar. A színház előtti szabadtéri színpad programjaival eddig is fontos kiegészítője volt a Nagyszínpadon zajló eseményeknek, idén viszont Zenés Pódium Színpadként különböző műfajú muzsikának ad teret. A kőszínházi előadások után a téren felállított pódiumon szólisták és kisebb kamarazenekarok adnak lehetőséget a közönségnek arra, hogy az est további részét zeneművészek társaságában töltsék. A szabadtéri kulturális kávézó naponta változó tematika alapján kínál programokat.Újszerű helyszínek és táncműfajok is megjelennek a fesztivál égisze alatt: a Hotel Rába Tetőtáncnak ad otthont a Győri Balett közreműködésével, Lengyel Katalin és a Bandart Productions pedig a belváros utcáira varázsol „Dancing Graffitiket”.
bővebb információ: www.magyartancfesztival.hu
kép forrása: www.magyartancfesztival.hu