Az Év Múzeuma – Iseum Savariense

2014. május 19. 14:04 - I ♥ NYUGAT

A szombathelyi Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház képviselői vehették át az Év múzeuma 2013 címet a Magyar Nemzeti Múzeumban a Múzeumok Majálisa keretében megtartott szombati díjátadón. A szombathelyi régészeti műhely a római kori értékek tudományos alapú feldolgozásáért és eredeti helyszínen történő komplex bemutatásáért érdemelte ki a Pulszky Társaság - Magyar Múzeum Egyesület által alapított díjat.

A szombathelyi Iseum ma a kor igényeit kielégítő bemutatóhelyként működik. Felújítása során a központi szentélyépület mellett a teljes szentkerület egységes szemléletű, a mai épített környezetbe illő átalakítására került sor. Így az egykori pénztárépület fogadóépületté vált, a központi pódiumtemplom arányaiban és megjelenésében a rómaihoz közeli képet mutat, az azt körülölelő szentkerületben pedig az eredeti térkiosztást követő U alakú, interaktív kiállítás megjelenítésére alkalmas múzeum épület létesül. Az újonnan létrejövő intézmény célja az Iseum leleteinek bemutatása mellett, Pannonia vallástörténeti emlékeinek kiállítása, oktatóbázis ill. vallástörténeti tudományos műhely kialakítása is.

Nyaranta a szentély területe az Iseumi Szabadtéri Játékok komoly és könnyűzenei programjainak helyszíneként működik.

www.iseumsavariense.hu

Iseum foto czika.jpg

Iseum

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonnyugatdunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr46180875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása