Egészen a nyugati határoknál, egy nemzeti park mélyén valami egészen más tájat találunk, mint amire egyébként mondjuk alföldiként vagy budapestiként számítanánk Magyarországon.
Ha a slow élményhez példát kellene hozni, az Őrség akkor tipikusan ilyen: lassú, pihentető, nagyon zöld, friss és hihetetlen energiával tölt fel.

Olyan, mintha egy idilli képeslapba léptem volna be: fenyvesek, dombok, fából készült haranglábak, eszméletlen nyugalom van az Őrségben. Még őzeket, vaddisznót, héját is lehet látni. Az emberek nagyon kedvesek, megfontoltak, tiszta tekintetűek és segítőkészek. És persze ott van az Őrség aranya, a tökmagolaj!

Őriszentpéterre látogattunk el a stábbal, ahol a tökmagolaj készítését is megnézhettük. Hogy belebonyolódjunk a számokba, ha 2-3 kg tökmagból 1 liternyi olajat tudnak „köpeszteni”, az nagyon jónak számít. Salátákhoz és mártásokhoz ajánlják. Engem főleg az lepett meg, hogy nem egy nagyon régi vasszerkezettel ütötték az olajat,  mert azt már csak turistalátványosságként használják. A technikai fejlődés bőven eljutott az Őrségbe is. 

Milkovics Jenő készítette ezt az életfát, mely a szereket ábrázolja.

Furcsaság, hogy vannak is utcák és nem is. De minden utcaszint felett van még egy, ami egy dombon áll, és elkanyarodik, úgy, hogy az életben nem találod meg, valójában hová is akartál eljutni. A szerek ugyanis nem utcák, hanem magaslatokon álló házcsoportok, melyek félúton vannak a tanyák és a klasszikus falvak között. A szerek a nevüket eredetileg az első ott élő családról kapták. Ma már persze az Őrségben, Őriszentpéteren is utcák vannak, de a szerek is megmaradtak, amitől persze egy „gyüttmentnek” nem lesz egyszerűbb megtalálni például a Őrszem Fogadót, ha egy jó helyi specialitásra vágyik.

Ez pedig nem más, mint a tökös-mákos rétes!