TOP 5 Szent Márton - TIPP

2014. november 03. 15:14 - I ♥ NYUGAT

  1. Szent Márton Út

A Szent Márton Út gyalogosan bejárható szakasza Szombathelytől a szlovén határig halad, mintegy 100 km hosszan. A túraútvonal Szombathely – Ják - Körmend – Nádasd – Pusztacsatár – Zalalövő - Csöde érintésével éri el a magyar-szlovén határt, majd lép át Szlovéniába, Domonkosfára.A túrázók valamennyi érintett település kiemelt kultúrtörténeti értékeivel, illetve a Szent Márton-kultuszhoz kapcsolódó emlékeivel megismerkedhetnek gyaloglásuk során

TIPP: A túraútvonal bejárása előtt szerezzünk be egy pecsétgyűjtő füzet, s ha valamennyi állomáson megszerezzük a pecsétet, a „Via Sancti Martini” logójával ellátott tűzzománc kitűzőt kapunk.

  1. Kőszeg – Márton-napi újbor

A hagyomány szerint Szent Márton napjára forr ki az újbor, amit sok településen meg is ünnepelnek. Mivel „a bornak Márton a bírája”, így ezen a napon az újbort feltétlenül meg is kell kóstolni. A must ilyenkor válik borrá, az egész évi fáradozás ekkor érik be, a gazdák szívesen meg is mutatják munkájuk gyümölcsét.

TIPP: Ízleljük meg az újbort Kőszegen, a Márton-napi borbemutatón, 2014. november 11-én! www.koszeg.hu

  1. Zalaegerszeg – Márton és a népszokások

Szent Mártonhoz számos népszokás köthető. Talán a legismertebb az a mondás, hogy „aki Márton napján libát nem eszik, az egész évben éhezik”. A libalakoma ahhoz a legendához köthető, mi szerint Márton – nagy szerénységében - püspöki kinevezése elől egy libaólban rejtőzött el, a libák azonban gágogásukkal elárulták. De a sült liba csontjából az időjárásra is következtettek.

TIPP: Ismerkedjünk meg a Mártonhoz kötődő népszokásokkal a Márton-napi vigasságok rendezvényen a Göcseji Falumúzeumban 2014. november 8-án! www.gocsejiskanzen.hu

  1. Pannonhalma – Szent Márton hegye

A Pannonhalmi Bencés Főapátság a keresztény kultúra és szellemiség fellegvára 996 óta. Szent Márton hegyének különleges atmoszférájából Géza fejedelem is megérezhetett valamit, hiszen itt telepítette le hajdan az első szerzeteseket. Márton tiszteletére épült hazánk egyik legszebb kolostor együttese, a Világörökség részét képező Bencés Főapátság Szent Márton hegyén. A bazilika főbejárata felett Mártont ábrázoló képet csodálhatunk meg.

TIPP: Érdemes felkeresni a Pannonhalmi Bencés Főapátságot, az Apátsági Major Látogatóközpontot, az Apátsági Pincészetet, Arborétumot és Gyógynövény Házat, a VIATOR Apátsági Éttermet vagy a PAUSA Apátsági Kávéházat. www.bences.hu

  1. Szombathely – Szent Márton szülőhelye

A hagyomány szerint Márton Kr. u. 316-ban vagy 317-ben született Savariában (ma Szombathely), jómódú pogány szülők gyermekeként. Már gyermekkorában foglalkoztatta a gondolat, hogy keresztény lesz és remeteként éli le életét, 22 éves korában megkeresztelkedik. A kötelező katonai szolgálat után 355-ben indult vissza Pannoniába, hogy itt végezzen térítő munkát. Édesanyját is megkeresztelte - a hagyomány szerint az egykor a szombathelyi Domonkos templom előtt álló kút vizével. A kút helyén ma Rumi Rajki István szép Szent Márton szobra áll.

TIPP: Látogassuk meg a Szent Márton plébániatemplomot és Szent Márton Látogatóközpontot, sétáljunk a Via Historica Sancti Martini-n, a Szent Márton történelmi sétaúton Szombathely belvárosában. www.viasanctimartini.eu

HPIM3847.JPG

kép készítője: Tama István

Szólj hozzá!
Címkék: Szent Márton

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonnyugatdunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr866860033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása