Nemcsak VOLT, hanem lesz is

2015. augusztus 05. 11:39 - I ♥ NYUGAT

Blogunkon megjelentetjük a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar hallgatóinak bejegyzéseit a Nyugat-dunántúli turisztikai régió látványosságairól, programjairól.

Kergyó Kristóf: Nemcsak VOLT, hanem lesz is

A következőkben arról szeretnék pár szót írni, hogyha valaki esetleg nem csak a VOLT Fesztivál idején szeretne ellátogatni a hűség városába, milyen nevezetességeket érdemes megnézni, megtekinteni.

20150725_123020_1.jpg

kép forrása: Kergyó Kristóf

Sopronba könnyedén eljuthatunk Győrből mind közúton, mind pedig vasúton. Közúton csak a 85-ös utat kell követnünk, vasúton pedig óránként indulhatunk Sopronba. Ha a kényelemet szeretjük érdemesebb vonattal, hiszen ezen a vonalon is már közlekednek új klímás vonatokat, a nyári melegben még élvezetesebbé teszi az utazást. Megérkezvén a városba, sétáljunk a Mátyás király utcán, amin keresztül eljuthatunk a Deák térre, illetve a Széchenyi térre, ahol remek üzletek és számos cukrászda vár minket. A tér szélén van a Szent Júdás Tádé domonkos rendi templom, amely a 18. század közepén épült. A tér végén máris meg lehet a látni a város egyik gyöngyszemét a Petőfi Sándor Színházat, amit nem régibben újítottak fel. A színház előtt egy gyönyörű szökőkút van, ami valamikor zenél. Továbbhaladva a Liszt Ferenc utcán, illetve majd a Templom utcán egyre jobban bejutva a város központjába számos régi épületnél haladunk el, ami csodálatossá teszi a város képét. A Templom utcában található az Erdészeti Múzeum, szomszédságában pedig a Bányászati Múzeum. A város Brennbergbánya városrészében régen jelentős volt a bányászat, és ennek szeretne emléket állítani ez a múzeum. A Fő téren található a Kecske templom. A templom már a 13. század óta áll itt, számos történelmi eseménynek adott otthont. Ilyen volt például III. Ferdinánd megkoronázása  1625-ben, illetve országgyűléseket is tartottak itt. A téren található a Városháza, számos hivatalával, és éttermek is, ahova érdemes betérni. A tér másik oldalán található Sopron jelképe a Tűztorony. A tornyot a 13. században építették, és hosszú időkön keresztül szolgálta a várost. Utoljára 2012-ben újították fel. A toronyba fel is lehet menni körülbelül 200 lépcsőt kell megtenni, hogy gyönyörködjük a csodálatos panorámában. Áthaladva a torony alatt az Előkapuba juthatunk, majd a Várkerületre, ahol rengeteg fagyizó, étterem, üzlet várja a kedves vendégeket. Ha esetleg időnk engedi, mindenképp érdemes ellátogatni a Károly kilátóhoz, remek sétát lehet tenni a erdőkben, és gyönyörű kilátás nyílik a városra.
Összegezve: A hűség városába mindenképp érdemes ellátogatni számos nevezetességgel rendelkezik és számos rendezvény vár minket a év folyamán.

Kergyó Kristóf

Szólj hozzá!
Címkék: Sopron

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonnyugatdunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr477680824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása