A következőkben a Barangoló család bejegyzéseit tesszük közzé, akik fenntartható módon, turistaként járják a Nyugat-Dunántúlt. Megosztják velünk tapasztalataikat, élményeiket, jó tanácsokkal látnak el minket. Ezúttal a Harrer Csokoládéműhelybe látogattak.
Kép@Facebook/Harrer_Csokigyár - Alexandra Maár
Mikor arról beszélgettünk Istvánnal, a Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-Dunántúli Régió marketingvezetőjével, aki a Fenntartó család programunk kitalálója, szervezője és felelőse, hogy Sopronban lesz majd csokikóstolás a hétvégénkben, egy belvárosi kis csokiműhelyre gondoltam. Egy kis helyiségre, ahol majd épp hogy elférünk az apró üzletben a családommal. Egy öreg épület jelent meg a képzeletemben, pici ablakokkal, ahol a kirakatban a házi készítésű csokoládé hívogatja a turistákat, idős bácsi mutogatja hátsó műhelyében készült finomságait. Ehhez képest a következő helyre érkeztünk, mikor a megadott címre elmentünk:
Egész hétvégénkben azt hiszem, ez volt a legnagyobb meglepetés számomra!
Természetesen minden szeglete úgy lett kitalálva, hogy a csokikóstolás a lehető legkényelmesebb és legpraktikusabb legyen. Kis tárolókban láthatjuk az eredeti kakaóbab szárított változatát, kóstolhatunk nyers kakaót, megértjük, miért csoki a fehércsoki. Házigazdánk egy nagy türelemmel megáldott hölgy volt, aki szemrebbenés nélkül terelgette a csoportunk azon tagjait, akik szülői kíséret nélkül jöttek a kóstolásra - láthatólag egy kislány szülinapi zsúrjának keretein belül. Sajnos a szülői kíséret ide nagyon hiányzott, mert a kislánykák nem nagyon bírtak ellenállni a kísértésnek, és akkor is kóstolni akartak, amikor direkt kérte a hölgy, hogy ne tegyék. Ez némileg megkavarta a szokásos menetét a vezetésnek, de a hölgy végig ura maradt a helyzetnek.
Különleges, exkluzív, nem drága program Sopronban, ami belefér egy órába, és a belvárostól sincs messze? Gyertek el a Harrer Cukrászda és Csokoládéműhely kóstolójára, és felejthetetlen élményben lesz részetek. Ne felejtsetek el előre regisztrálni!