Talán nem árulok el titkot azzal, hogy a gyerekek a hétvégi programok közül legjobban a csúszdás-élményfürdős programot várták. A híres bükfürdői Fürdőbe igyekeztünk a szombati ebéd után. A "B" bejáratnál már vártak minket, és belépésünk után a fürdő egy kedves alkalmazottja, animátora kísért minket el az öltözőig. Útközben megmutatta a kis játszó szobát, a büfét, és megbeszéltük, hogy ha a gyerekeknek lesz kedvük, csúszdaversenyt rendez, amin részt vehetnek.
Hogy mindez miért alakult teljesen másként... mindjárt kiderül.
 |
| Egy őszi szombat délután igyekszünk a fürdőbe. |
 |
Az aula információtömege táblákon -
természetesen szívesen segítenek a pult mögött állók. |
 |
| Szépséges részletek a folyosón. |
A rendkívül kulturált öltözőket sajnos nem fotóztam le, de azt el tudom mondani, hogy nagyon jó kialakítású öltözőszekrényeket lehet százasokért igénybe venni a koedukált öltözőhelyiségben. Az öltözést zárható fülkékben tudja megoldani a család. Innen egyébként már lehet is látni a külső, félig nyitott, félig fedett gyógymedencéket, ahol az októberi hűvös nap ellenére is igen nagy volt a tömeg.
Mi természetesen azonnal célba vettük az élményrészleget. Mint kiderült, ez egy hatalmas kupolával fedett órási élménymedence különböző élményelemekkel. Az emelt szinteken jacuzzi, illetve kisgyerekes pancsoló található, egy kissé beljebb pedig a hihetetlenül hangulatos vizes babajátszó, valamint a nagycsúszdák feljárata és érkezőmedencéi. Körben mindenhol ingyenesen igénybe vethető nyugágyak, pihenőhelyek, mi azonnal találtunk szabad ágyat (ez egy átlagos októberi szombat délután volt).
 |
| A nagy élménymedence egy hatalmas kupola alatt helyezkedik el. |
 |
| Vizes babajátszó max. bokáig érő vízzel, locsolókkal, hangulatos ablakokkal. |
Egy eset, amit szívesen kihagytam volna az életemből
Meg is beszéltük a családdal, hogy nekem szükségem van egy kis pihenésre (a pocakom már egyre kevésbé bírja a megpróbáltatásokat), férjem elviszi őket először az élménymedencébe fürdeni, majd kipróbálják a csúszdákat. Kb. fél óra ennek fényében telt, én próbáltam pihegni egy cseppet, a többiek meg szórakoztak: vitették magukat az áramlással, locsoltatták a hátukat, pancsoltak vég nélkül, majd boldogan eltűntek a nagycsúszdáknál.
Ebben a békességben szuszogtam a nyugágyamban, mikor egyszer csak engem félálomból ébresztve megjelent egyik gyermekem (határozottan NEM árulom el, melyik): "Kakilni kell!" - felkiáltással. Mire odaért a nyugágyamhoz, már azt üvöltötte kétségbeesetten, hogy "Jaj! Bekakiltam!" Édes Istenem, gondoltam, most mit csináljak. Menjünk azonnal a mosdóba! Ő el is indult, szerencsére tudta hol van. Én a csomagból kihalászott pótfürdőruhával rohantam utána. Csakhogy nem volt ám olyan egyszerű az eset. Mert csíkot húzott maga után... a patyolat tiszta fürdő padlóján, ahol mezítláb járnak az emberek!! Hát én azt hittem, elsüllyedek. Vérvörös arccal próbáltam eltüntetni az egyetlen nálam található zsebkendővel a nyomokat, de mikor szembesültem vele, hogy ez nem lesz elég, azonnal szóltam a személyzetnek, és a segítségüket kértem. Közben próbáltam gyermekemen is segíteni, aki beért ugyan a WC-be, de ott sem sikerült - finoman szólva - tisztán megoldania a dolgot. Miközben próbáltam a nyomokat felszámolni, azon töprengtem, hogy ha ez egy ilyen hirtelen jött vírus, akkor azonnal el kell hagynunk a fürdőt, hiszen ez másokra is veszélyes lehet. A WC-ben küzdöttünk az elemekkel - időközben férjemet is segítségül hívtam - a bükfürdői személyzet a lehető legkedvesebb, legtapintatosabb módon igyekezett minket megnyugtatni és fertőtleníteni az érintett helyeket. Egyszerűen olyan kedvesek voltak - és ez az, ami miatt az egészet megírom ide - hogy azt hittem, a végén már ettől ájulok el, nem a szégyentől és a kétségbeeséstől, hogy mindez velünk, pont velünk megtörtént. A takarítónénik mosolyogva "Ez előfordul!" felkiáltásokkal jöttek, és szemrebbenés nélkül segítettek helyreállítani az eredeti állapotokat, a fürdőmesterek pedig végigsúrolták azt a jónéhány négyzetmétert, ahol a gyermekem végigrohant. Égő piros arccal mentem ellenőrizni, hogy minden rendben van-e másik két gyermekünkkel, akiket leültettünk, hogy ne mozduljanak onnan. A kis balesetest pedig a zuhanyzás után alaposan kikérdeztem, mi is történt, fáj-e valamije. Mivel jól ismerem, és tudom, hogy néz ki, mikor beteg, elkezdtem gyanakodni, hogy ez esetben nem is erről van szó! A kikérdezésem után kiderült, hogy a csúszdázás miatt tartogatta egy kicsit, és őszintén vallotta, hogy nem fáj semmije, nincs hányingere. Ekkor döntöttünk úgy, hogy adunk még egy esélyt ennek a délutánnak. A kis delikvenst magam mellé ültettem, és egy órán keresztül nem engedtem elmozdulni, figyelgettem. Semmi. Egyre gyakrabban kérdezgette, mikor mehet már ő is játszani... egy óra múltán elengedtem, és maradtunk. Megbizonyosodtam - igazam lett - hogy nem beteg, ez mástól volt. De mitől? Ekkor villant be: az all inclusive ellátás, ezen belül is a Rauch gyümölcslevek korlátlan fogyasztása a szállásunkon, és ennek lehetséges - a mi esetünkben megvalósult következményei... összeállt a kép, és minden megmagyarázódott. Éljen. Legalább ennyi örömöm jutott. A fürdőmester másfél órával az eset után kedvesen megkérdezte, hogy van a gyerkőc, és ekkor bizonyosodtam meg felőle, hogy itt tényleg Emberek dolgoznak, nagy betűvel. Szeretném ezekkel a sorokkal is megköszönni a fürdő alkalmazottainak a segítséget és a kellemetlen (számomra szégyenteljes) eset tapintatos kezelését.
S hogy mindenkit megnyugtassak, nem ez az egyetlen emlékünk maradt a fürdőről. A délután hátralévő részében boldogan csúszdázott, pancsolt, játszott a család apraja-nagyja, és bizony azóta is gyakran hallgatom meg a kérdést itthon, hogy mikor megyünk ismét Bükfürdőre?
