A Soproni Borvidék az ország egyik legrégebbi szőlőtermő vidéke, melynek eredete a keltákig nyúlik vissza. Az Alpok lábánál, a Fertő-tavat szegélyező alacsony hegyoldalakon és lankákon terül el. A soproni borosgazdákat poncichtereknek, a „Bohnenzüchter” szóból származóan babtermelőknek nevezték, mert a szőlőtőkék között babot is termeltek, hogy ha már kapálni kell, ne maradjon üresen a terület.
Az elnevezés eredetileg csúfnév volt, de később általánossá vált és egyre inkább a gazda szorgalmát jelképezte. A poncichterek asztalára gyakran került bab, a fennmaradt jellegzetes poncichter ételek is többnyire babos ételek. Kedvenc eledelük a babsterc és a babgombóc volt. A babgombóc összetört főtt babból és zsemléből készült. A másik népszerű étel az ízletes és laktató babsterc volt, amit régen főételként fogyasztottak hétköznapokon, a mai ízlésnek azonban jobban megfelel egy nagy adag vörösboros pörkölt társaságában. Híres volt a borsos, tejfölös babrétes. Az asztalon kinyújtott rétesbe összeaprított főtt bab, zsemlemorzsa, tejföl, majoranna, só és bors keverékét töltötték. A babos ételeket néhány soproni étteremben ma is megkóstolhatjuk.
A borvidék érdekessége, hogy a poncichterek nem a hegyen, a szőlőben építették fel présházukat, hanem a városban. A saját ház alatti pince biztonságot nyújtott, és a várostól kapott jog alapján ki – ki helyben, saját Buschenschankban mérhette ki borát. Az engedélyezett kimérés helyét cégérrel jelezték. A ház bejárata felett lógott a bormérést jelző, fenyőágból készült cégér, melyen a fehér vászoncsík a fehérbort, a vörös a vörösbort jelentette. Az ujjnyi hosszú szalmakereszt pedig az óbort. A borkiméréseket a cégérek alapján ma is könnyűszerrel megtalálhatjuk.