Szent Márton ünnepe

2013. november 04. 10:11 - I ♥ NYUGAT

Szombathelyre látogatva egész biztosan találkozunk Szent Márton alakjával, aki többek között a szombathelyi egyházmegye védőszentje. November igazi ünnep a városban, hiszen a rendezvények az Európa szerte ünnepelt szent alakját idézik meg. A város majdnem két hétig tartó rendezvénysorozatot szentel Mártonnak: a Szent Márton Ünnep (november 4-17.) és a Szent Márton napi Országos Nagyvásár (november 9-10.) minden generációnak kellemes kikapcsolódást ígér.
A Szent Márton Ünnep egyházi és világi programok sokaságát vonultatja fel: a szakrális programok között lesz ünnepi szentmise, Szent Márton életét bemutató misztériumjáték és orgonakoncert, a világi programok között pedig lampionos felvonulás, Márton napi kirakó, fotókiállítás, a Benkó Dixiland Band és egyéb neves előadók koncertje, valamint táncház szórakoztatja az érdeklődőket.
A Vasi Skanzen ugyancsak Márton jegyében rendezi az évek óta töretlen népszerűségnek örvendő Márton napi országos nagyvásárt, melyre az ország valamennyi szegletéből, sőt Erdélyből is érkeznek minőségi portékákat kínáló árusok. A nagyszínpadon zajló programok között gyermekelőadást, néptáncot, népzenét s más, vásári hangulatot idéző előadást élvezhetünk. Szent Mártonhoz kapcsolódó népszokásokkal, ügyességi játékokkal, illetve gyermekfoglalkoztatókkal pedig a múzeumfalu egész területén találkozhat a tisztelt nagyérdemű.
A rendezvényeken kívül érdemes felkeresni a Szent Márton Látogatóközpontot és a Martineumot, valamint bejárni a városban haladó Szent Márton Útvonalat. Mivel Márton neve összefonódott a jóféle libaételek és az újbor kóstolásával is, térjünk be egy helyi étterembe egy kiadós libavacsorára.
Szent_Marton kirakó 2.JPG

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonnyugatdunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr895613864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása