Az Őrség ősszel - Olajütés a Batha Portán

2015. október 28. 07:32 - I ♥ NYUGAT

Városi emberként számomra már az is különös, hogy az Őrségben nincsen kerítés a házak körül. De hogy a portrákra "csak úgy" be lehessen sétálni... még akkor is idegenkedtem ettől, amikor többedszerre jöttünk az Őrségbe. Pedig e táj báját épp az emberek közvetlensége és kedvessége adja - a természeti szépségeken túl. A Batha Portára sem biztos, hogy be "mertem" volna menni, ha nincs előre megbeszélve a látogatásunk. 

dsc_4557.JPG

A Batha porta

A messziről jött vendégek érdeklődése azonban a helyieknek - főleg akiknél még ki is van írva táblára, hogy bátran be lehet menni - nemcsak hogy természetes, de létfeltétel egyben. A helyi termelők azokból a vásárlókból élnek, akik egyszer legalább jártak itt, és megismerték az általuk előállított termék minőségét, majd visszajáró megrendelők válnak belőlük.

A Batha Portán 17 órára vártak minket, és úgy volt, hogy egy csoporttal együtt lesz a bemutató. Az egész busznyi csoport azonban lemondta, és amikor ott toporogtunk néhány perccel öt előtt az udvaron, mi sem volt természetesebb házigazdáink számára, hogy nekünk azért megtartják a kóstolót. Így alakult, hogy férjemmel kettesben hevítettük a tökmag darálékát, majd férjem sajtolta ki belőle az olajat! Még soha nem láttam ilyet élőben, ezért részese lenni a folyamatnak nagy élmény volt. (Ekkor még nem tudtuk, hogy az általunk sajtolt olajat és a maradékot megkapjuk ajándékba.)

dsc_4577.JPG

Mi is készíthetünk saját tökmagolajat

Közben lehetett kóstolni a különféle finom olajokból, melyek egyenként magukban hordozzák az eredeti termék ízvilágát: a mákolaj tényleg mákízű, a dióolajban ott a dió, de ami a legmeglepőbb volt számomra, az a mogyoróolaj volt, ami tulajdonképpen nutellaízű. :) A szerelem részemről itt azonnal kialakult, nem is jöttünk haza mogyoróolaj nélkül... azóta többször használtam és minden alkalommal olyan illata lett a konyhánknak, hogy az valami csuda.

Számunkra az volt a leginkább bámulatos, hogy a tökmag feldolgozás során a tökmag minden egyes részét felhasználják! Mindennek van helye a folyamatban, és minden eladásra kerül, semmi nem megy veszendőbe.

dsc_4569.JPG

Judit mutatja, hogy is szokták ezt csinálni a profik

Ezek szerint a Batha család – több más, ma itt élő családdal együtt – már évszázadok óta az Őrségben él és gazdálkodik. Az igazi helyi termelő nem is lehetne ennél helyibb és ennél igazibb. Elmondásuk szerint az egész család az olajütőben dolgozik, mindenki megtalálja a maga feladatát, és a család szó szerint ebből él. Köszönjük az élményt és további sikereket kívánunk innen is a családi vállalkozásnak!
 
Érdekességek:

– A Batha Portán készült olajok HÍR (Hagyományok, Ízek, Régiók) védjeggyel rendelkeznek.

– Az Őrségben nincs prosztatarákos megbetegedés.

– Az olajütés fázisairól és minden egyéb érdekességről a honlapon tájékozódhattok.

dsc_4559.JPG

Őszi hangulat a tökfesztivál utáni hétvégén

dsc_4575.JPG

Lehet kóstolni is és...

dsc_4570.JPG

...vásárolni: tökmagliszt, tökmagolaj, pálinka, stb.

A cikket a Barangoló család írta, akik fenntartható módon, turistaként járják a Nyugat-Dunántúlt és megosztják velünk tapasztalataikat, élményeiket, valamint jó tanácsokkal látják ez az utazókat. A fotókat is ők készítették.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://itthonnyugatdunantulon.blog.hu/api/trackback/id/tr897964442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása